SZAKMAI PÁLYAFUTÁS

Dr. Augusto Cocchioni Gazdaság és Gazdálkodás szakon szerzett egyetemi diplomát, majd szakirányú továbbképzésen vett részt az Olasz Külkereskedelmi Intézet Nemzetközi Gazdálkodási és Menedzsment szakán. Beszél angolul, spanyolul és magyarul. Az Assocorce (a Nemzetközi Kereskedelem Szakértőinek Szövetsége - International Trade Development Association) tagja, és annak magyar ügyekkel megbízott képviselője.

Tanácsadói tevékenységét Angliában kezdte, majd Venezuelában és Spanyolországban tevékenykedett, ahol megvalósíthatósági tanulmányokat készített kereskedelmi és termelő joint-venture vállalkozások létrehozásával kapcsolatban, elsősorban az elektronikus berendezések és a fafeldolgozó gépek témakörében.

1991 januárjában, a közép-kelet európai piacok nyitási folyamatának kezdetével a térség tekintetében stratégiailag kulcsfontosságú szerepet betöltő Magyarországra költözött, ahol a társasági törvények kutatásával és elemzésével, a befektetésekhez szükséges folyamatok kidolgozásával és azok gyakorlati alkalmazásával foglalkozott, a befektetők számára adminisztratív, ügyviteli és operatív szolgáltatásokat biztosítva.

Több éves munkája során széleskörű szolgáltatásokat nyújtott, folyamatosan alkalmazkodva az aktuális gazdasági környezethez, követve a térség országainak fejlődési szakaszait: kezdetben a változó tervgazdálkodásos rendszerben, majd a kialakulóban lévő piacgazdaságban, ezt követően az uniós előcsatlakozási folyamat által meghatározott gazdaságban, végül pedig a megvalósult európai uniós tagsággal fémjelzett gazdaságban.

Tanácsadóként együttműkött úgy kis- és középvállalkozásokkal, mint nemzetközi méretű és jellegű olasz vállalatokkal. Szakértői támogatás nyújtott a cégalapítási és felépítési szakaszban, valamint a későbbi operatív működés és fejlesztés során. Együttműködött továbbá a Simest „Olasz Fejlesztési Bank” részvételével elsőként létrehozott Farest S.p.A. nemzetközi tanácsadó céggel, amelynek magyarországi létrehozását és működésének kialakítását koordinálta.

1998 óta a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara Felügyelő Bizottságának Tagja, 2000 és 2003 között a Kamara Döntőbírói tisztségét is betöltötte. Jelenleg a Kamara Felügyelő Bizottságának Elnöke. Az európai uniós előcsatlakozási időszakban a Pénzügyi és Beruházási Bizottság elnöke volt. Tagja volt a Cassa di Risparmio di Trieste Bank Szakértői Bizottságának. A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara keretein belül, a Budapesti Olasz Nagykövetség, valamint a Budapesti I.C.E. Olasz Külkereskedelmi Intézet együttműködésével létrehozta és megszervezte a „Sportello Europa” (európai strukturális alapokról tájékoztató információs iroda) működését. Jelenleg a „Sportello Europa” Szakértői Bizottságának Elnöke.

Számos kiadványt hozott létre, többek között az első olasz nyelven megjelent „Magyarországi Befektetési Útmutató”-t. Gondozta a Számviteli Törvény, valamint a Gazdasági Társaságokról szóló törvény első olasz nyelvű fordítását és értelmezését. Részt vett az első olasz-magyar számviteli-üzleti szakszótár létrehozásában, és tanulmányozta a magyar számviteli gyakorlat nemzetközi szabványokhoz történő fokozatos harmonizálását, valamint gyakorlatban történő alkalmazását.

Számos kiadványt és tanulmányt készített a közép-kelet európai országokban a kis- és középvállalkozások számára nyújtott finanszírozási rendszerről, a külkereskedelmi eljárásokról, a vámszabályokról, az adórendszerről, valamint a hatékony pályázati stratégiákról nemzetközi szinten és az európai strukturális alapok tekintetében. Számos írása jelent meg a gazdasági sajtóban gazdasági, vállalati, adóügyi, pénzügyi és cégvezetési témakörökben.

Mindig nagy figyelmet fordított a továbbképzésre, számos projekt irányítója és részese volt, tanított és szemináriumokat vezetett számviteli, pénzügyi és vállalatirányítási területen a gazdasági társaságok nemzetközi fejlődéséhez kapcsolódó kérdéseivel és folyamataival összefüggően (Kereskedelmi Kamara, Formeco, Közgazdasági Egyetem).